Megosztom veletek a magazinban megjelent rejtvényeimet.
Perec és Szotyi idén is segítenek a rovatban szereplő feladatok megalkotásában.
Megosztom veletek a magazinban megjelent rejtvényeimet.
Perec és Szotyi idén is segítenek a rovatban szereplő feladatok megalkotásában.
A Lovas Junior Magazin decemberi rovásos feladatát az imént fejeztem be. Szeretnék sok -sok fényképet kapni tőletek, hogy kinyomtathassam Szotyi és Perec számára, hogy felakaszthassák a karácsonyfájukra.
A lovas Junior elérhető már pdf formátumban is: https://juniorlovas.hu/webshop/
Az itt látható játékmezőbe kell beilleszteni az alatta látható dominókat. A jeleket összerovással írtuk. A köveket, a dominó szabályainak megfelelően kell elhelyezni a táblán.
Könnyítésként a játékmező egyik sarkát érintetlenűl hagytuk, de a többi dominó kő elhelyezése rád vár.
megoldás:
Megjelent már a májusi magazin .
Megmutatom, mire számíthatsz a rovásírás rovatban. Jelenleg még a jelek ismertetésével foglalkozunk. A tanulás mellett mindig van egy kis idő a játékra is. A jelek zömét már átvettük. A jelekhez fűzött magyarázat lényegre törő, csak a legfontosabb információt tartalmazza. Elég fiatal az olvasó tábor, nagyon nehéz megszűrni az információ rengetegből tényleg a legfontosabbakat.
Itt egy röpke feladat. Az "E" hangot ponttal jeleztem.
Mely szavakat tudod kiolvasni?
1.megoldás: fűt, versel, seper,terel, lepel,tűr, süt, tűvel
2.megoldás: lapát, vár, pap, láp, rom, lámpa, óra, sorompó, orvoslás, tortalap
Próbáld kiolvasni őket! Az e hang helyett egy pontot tettem.
Vajon melyik állatra gondoltam?
A teljes leckét megtalálhatod a Lovas Junior 2023-as számában
megoldás: pej,, fel, lel, ül, fül, fű: ez az állat a ló
Benne a Rovás Szakkör rovatával.
Egy kis segítség hozzá, ami sajnos kimaradt a helyszűke miatt:
Karikázd be pirossal az eL jelet, kékkel a eP jelet, zölddel a eJ jelet, barnával a eF jelet.
Mi is maradt ki ? Az ü és az ű. Legyen az ü narancssárga, az ű pedig citromsárga. Miből mennyit találtál?
megoldás : L 10 db, J 8 db, P 5 db, F 4 db nem 5 db !!!!, Ü 1 db, Ü 5 db
A teljes leckét megtalálhatod a Lovas Junior 2023-as számában
Hogyan néz ki?
A rovás feladatok a tavalyi évben a Kreatív Junior lovas magazinban kapott helyet.
Igen, ott van Szotyi és Perec! :D
feladat :
Karikázd be pirossal a eL,
Karikázd be kékkel a eJ,
Karikázd be zölddel a eP jeleket!
Megtaláltad mind?
megoldás :
14 db L, 5 db P és 9 J jelet helyeztem el a képen.
A teljes leckét megtalálhatod a Lovas Junior 2023-as júliusi számában
A rovás a napjaim elemi részét képezi. Kézzel rótt sorokkal készülök, valamint új zenei válogatással. Nagyobb munka lesz, mert egy kb 30 zenéből álló válogatás lenne, dalszöveggel.
Közben a magazinhoz készítem a feladatokat. A gyerekeket végig vezetem a jelek felismerésének útján. Ez több hónapos sorozat. Minden hónapban egy-egy lecke. Egy oldalra kell elég töményen de játékosan és érthetően leckéket készítenem. Nem egyszerű. Próbálom nem hagyományos módon a fejükbe nyomnom az ismereteket. Mindannyian emlékszünk rá, hogyan tanultunk írni. Nem így akarom őket tanítani. Persze ezzel lehet vitázni, de szerintem nem a szépírás itt a legfontosabb, hanem a jelek felismerése. Minden helyzetben. Akár a néprajzi motívumokban is. Próbálkozom. Lehet, hogy nem ez a tanítás legmegfelelőbb útja, de azt hiszem hatásos. És ami számomra nagyon fontos, az összerovás lehetőségére akarom őket rávezetni. Párhuzamosan a fejedelmi rovás, hangzóugratás és összerovás. Úgy gondolod lehetetlen? Szét kellene választani? Szerintem nem. Csak jól fel kell építeni a rendszert. Skyta és Varga Géza írásai rengeteget segítenek. Rövid magyarázat, rejtvény-feladat, két leckén keresztül, majd olvasás gyakorlás. Így gondoltam ki. Rengeteg jel, minden rejtvény- feladatban már ismétléssel. Folyamatos ismétlés, visszatekintés. Próbálok érdekes feladatokat kitalálni, amivel nem biztos, hogy 5 perc alatt végeznek. Remélem, hogy hasznos lesz. Nagyon sokat gondolkodom rajta, és még amikor leülök a gép elé, akkor is módosítok a jegyzeteimen. A gyerekeimen tesztelem. Nekik eddig tetszik. Csak abban reménykedem, hogy az ötletekből nem fogyok ki, Görcsösen nem tudok feladatokat készíteni.
Ha mégis kíváncsi lennél, milyen feladatokat találtam ki, akkor a júliusi lapszámtól tudod olvasni. Az újságban megjelenő feladatok itt nem fognak megjelenni és a közös Drive elérhetőségünkön sem fogod megtalálni.
Az eddigi legkomplexebb munkámat csak a Kreatív Junior Lovas magazin lapszámaiban találod majd meg.
Megjelent az új szám. Látogassatok el a honlapra, és rendelésetekkel támogassátok a jövő lovas nemzedékének oktatását. Újabb rovásfeladatot találtok benne. Ha minden jól megy, akkor továbbra is lesz folytatása, az őszi- téli feladatokat már készítem. Ha esetleg olvastátok , akkor jelezzetek nekem vagy a szerkesztőségnek, hogy tetszett-e.