Bejegyzések
Annak idején megígértem magamnak, hogy nem teszek közzé politikai bejegyzéseket, nem idézek. Megpróbálok totál semleges maradni.
Ez a kb 16-17 év megy a levesbe. Valamikor az első bejegyzéseim 2009 körül voltak, sok mindent kitöröltem, de azért maradtak fent 2010 -es bejegyzések. Szóval kuka részemről a párt semlegesség.
Az itt idézett írást kötelességem kitenni. Érdemes ezen a facebook oldalon tájékozódni, teljesen reálisan látja a képet, a mai valóságot. Ugyan én jobboldali szemmel olvasom, de nem vagyok elvakult híve az MHM-nek. Mindenesetre eddig Torockai minden szavát vállalni tudta, soha nem bújt el egyetlen kérdés elől sem, mindig ott volt a tűzvonalban, mindig a megoldásokon töri a fejét. lassan 30 éve. Egy pillanatra sem pihen.
Tökéletes ellentéte Magyarnak, aki csak nevében az. Aki a származásával villog (ki is a keresztapuci), aki hétfőn A-t mond, kedden B-t, aki a köztársasági elnököt ,az ország legmagasabb állami tisztségében lévő embert FELSZÓLÍTJA lemondásra, aki a történelmi keresztény egyházak közül egyiknek sem jelent meg se miséjén, vagy se istentiszteletén, ellenben a zsidó hitközség ünnepén igen, az számomra hiteltelen.
Nekem nem a zsidósággal van a bajom. Rengeteg ismerősöm zsidószármazású, és sok jobboldali emberrel ellentétben nem piszkálom, nem gyalázom a zsidó hitet. Annak ellenére sem teszem, hogy a fanatizál zsidóság, akik egyre többen vannak, senki más vallásút nem tisztelnek, ember számba se vesznek.
Azzal van a bajom, hogy még a beiktatás elött tesz egy olyan lépést, ami nem volt kötelező, nem lett volna semmilyen hátránya, ha nem teszi meg. Kibújhatott volna, azzal hogy még nem ült a bársonyszékbe, és hogy egyik egyházat sem akarja fontosabbnak beállítani, előtérbe helyezni.
A meghívás a forradalom évfordulójára pedig csak hab a tortán.
Az előzőt lehet meggondolatlan húzásnak titulálni, de utóbbit már nem. Inkább kibújt a szög a zsákból dolog ez, hogy valójában ki fog diktálni itt valójában. Sokakat ez most arcul csapásul ért. A gázai mészárlás elítélőinek, minden vallástól vagy vallás nélküliségtől függetlenül. Sokak viszont nem csodálkoztak el egy pillanatra sem. Én sem.
Napi szinten halljuk a rózsaszín jövő képét, de mi akik már láttunk ezt azt, tudjuk, hogy ez így nem megy. A történet fele hazugság. Nem hiszem hogy naiv ember, rengeteg rálátása volt, könnyen tájékozódott az elmúlt évek alatt. Ne felejtsük el sose, hogy az utolsó két év amit Fidesz ellenzékként mutatott, az előző ciklusoknál ott tapsikolt azon az oldalon a választási győzelmeknél.
Tehát nem naiv, hanem manipulátor. Felületesen hallgatva az AI -t idéző hangját, mindenki természetesen a maga számára fontos dolgokra figyel fel és megnyugszik. De ha figyelmesebb vagy, rájössz hogy nem lehet így lavírozni a politikában. Mindenkinek megfelelni nem lehet.
Íme az idézett cikk.
https://www.facebook.com/photo?fbid=122109803163259525&set=a.122097688545259525
"Úgy tűnik, a magyar ugaron lassan új nemzeti sportág születik: figyelni, ahogy a Tisza Párt és Magyar Péter bejelent valami roppant elvont, morálisan kikezdhetetlen és nyugatos dolgot, majd még aznap délután rezzenéstelen arccal megcsinálja a szöges ellentétét. Ráadásul és ez benne a legzseniálisabb, a dolog szinte mindig átmegy a szűrőn, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, komolyabb kritika vagy kellemetlen újságírói kérdések nélkül.
Ez a Netanjahu meghívás ugyanis tankönyvi példája annak a bizonyos teflon-effektusnak, hogy az egész történet egyszerűen csak lecsúszik róluk, mint a kozmált tojás a serpenyőről, amit már annyiszor láttunk. Nézzük csak a zseniális koreográfiát három lépésben!
1. A hangzatos ígéret (A „Nyugat” megnyugtatása)
Kiállunk a pódiumra, és kimondjuk az aranyköpést: „Magyarország nem lesz nemzetközileg körözött bűnözők lerakóhelye.” Tiszta sor, éljen a jogállam! Hozzátesszük, hogy visszalépünk a Nemzetközi Büntetőbíróságba (ICC), amit az előző kormány csúnyán otthagyott. A közönség (és Brüsszel) megkönnyebbülten felsóhajt: végre vége a hintapolitikának, a pávatáncnak, mostantól mi vagyunk a nemzetközi jog svájci bicskája.
2. A valóság pofonja (A kőkemény reálpolitika)
Majd telik el pár óra, csörög a telefon, és a megválasztott miniszterelnök egy „meleg hangulatú” beszélgetés keretében meghívja az 1956-os forradalom 70. évfordulójára azt az izraeli miniszterelnököt, aki ellen az a bizonyos ICC épp nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. Ha egy szitkomban lennénk, itt nevetne fel a közönség.
3. A kényelmes kiskapu (Amit senki sem kérdőjelez meg)
Hogyan lehet ezt feloldani? Egy briliáns adminisztratív trükkel: „Hát, mi nagyon szeretnénk újra ICC-tagok lenni, de az előző kormány kilépését már nem lehet megállítani, az újracsatlakozás meg ugye hosszú hónapokba telik...”
Érted a zsenialitást? Papíron ők a jogállam bajnokai, akik épp csatlakoznának a bírósághoz, de micsoda „véletlen”, pont az ünnepség idején még pont nem leszünk tagok jogilag, úgyhogy Netanjahu simán besétálhat Ferihegyen egy kávéra meg egy koszorúzásra anélkül, hogy bárki előkapná a bilincset. És persze az izraeli vezetés hálásan dörzsöli a tenyerét, hogy lám, az „Orbán-örökség” és a szoros barátság zavartalanul megy tovább az új kormánnyal is.
A nagybetűs kérdés, amit senki sem tesz fel:
És ez az igazán lenyűgöző az egészben. Ha ugyanezt a logikai cserbenhagyásos gázolást az előző rendszer csinálja, már lángolna az internet, és tele lennének a címlapok a képmutatásról szóló vezércikkekkel. De most? Valahogy belesimul az éterbe. (Megjegyzem az sem volt helyes, amit a Fidesz csinált.)
Ez már az ezredik eset, hogy Magyar Péter hangosan és karizmatikusan állít egy irányt, majd a gyakorlatban tökéletesen végrehajtja a korábbi kormány pragmatikus, sokszor cinikus lépéseit, csak most épp egy „európaibb” mosollyal az arcán. És valamiért a kritikus nyilvánosság ezt egyelőre egy vállrándítással elintézi. Lehet, hogy tényleg le lehet cserélni a pávát egy másik madárra, de a tánc úgy tűnik pontosan ugyanaz marad."
