Keresés ebben a blogban

2010. július 11., vasárnap

RovásBOTrejtvény

sElőször úgy gondoltam, hogy  géppel készítem el, aztán úgy gondoltam írom. De aztán gondoltam egy nagyot, kerestem egy lécet, -bár vághattam volna bodzaágat is- és elcsórtam párom sniccerjét. No ezzel próbálkoztam.
A tanulság: ezt még gyakorolni kell.
A felvételek sem sikerültek úgy , ahogy szerettem volna.
Valószínű, hogy nehezen olvasható, de ha már egyszer ezzel küszködtem fél napig, akkor már felrakom.
Hiába nem sokszor szoktam hasonlóakat gyártani, de azt hiszem most már ideje lesz, hogy asszony létemre bicskát ragadjak és rójak a szó valós és ősi értelmében.

























UI: Még is átírtam papírra is, utólag vettem észre, hogy a botot nem mindig ugyan abban az irányba fordítottam. Ezt csak az átíratnál vettem észre. No meg volt 1-2 hiba is benne. Persze most is lehet, valamint lehet hogy valaki másként róná össze némelyik jelet, és nem egészen úgy hagyná ki a hangzókat ahogy én tettem. Azt hiszem így is olvasható, mert a 10 éves fiam el tudta olvasni akkor valószínű , hogy ti is. Általában ő a tesztalany.
Katt, hogy olvasható legyen.

Feladat: olvasd el a szöveget!

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon jópofa amit itt felteszel, de kissé számomra zavarosak a feladataid. Ezt pár sorban megirni lehetetlenség. Biztosan Te ismered a játékszabályaidat amit felállítottál, de én tán Mi nem. Igy sajnos elmaradok és nem tudlak követni.Sajnálom, mert jópofák.

    VálaszTörlés
  2. Sajnos valóban elbeszélhetünk egymás mellett(Írhatunk) mert én sem értem egészen mire vonatkozik ez a megjegyzés. A fenti feladatra? vagy a pályázati feladatok leírására? Ha segítség kell, a mail címre küld levelet, szívesen válaszolok kérdéseidre.
    Ha tényleg kusza a leírás, írd le levélben mire gondolsz, és módosítom ha valóban egyszerűbben is meg tudom fogalmazni.
    Esetleg azért írhatnál valami nevet, amin szólíthatlak.
    Nagyon köszönöm látogatásodat, és építő kritikádat. Több ilyenre lenne szükség, hogy haladhassak.

    VálaszTörlés

Nincs moderáció, csak nem adok esélyt az egymásról puskázásnak.

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *