Keresés ebben a blogban

2011. május 24., kedd

Hogy én ma mit olvastam?!

Azt hiszem a könyvet és íróját nem nevezem meg, aki kéri külön megírom levélben.
Kifejezetten a célból íródott, hogy a rovás iránt érdeklődőket eltántorítsa a rovástól, a rovás tudókat pedig hogy reagáljanak rá. vagy pedig, az általam eddig nagyra becsült vagy legalábbis egyik kedvenc írómnak gondolt úrnak elfogyott a tejbe aprítani való és így próbálta ismételten magára vonni a figyelmet. Egyértelmű provokáció, ezért is nem írom meg az azonosítókat
Miről szól? Végeredményben csupán azt taglalja hogy maga a rovás egy szélső jobboldali kapaszkodó.
Még idézni sem vagyok hajlandó belőle. Annyi világos, hogy az úr kb a rovás tanulmányozására maximum 1 hetet fordított. Pocskondiáz, szinte szidalmaz. Nem védek senkit, nem az én tisztem, De ő aki feltételezhetően se olvasni se írni nem tud ezekkel a jelekkel, megkérdőjelez sőt, megtorpedóz kutatási irányokat, eredményeket. Szinte az összes rovás nyelvemléken végigszánkáz, és hozzá nem értéséről tesz tanubizonyságot. Kétkedni emberi dolog. Lehet gondolkodni, ötletelni, de kulturált formában. Néhány könyvet kipécézet , ezekből valamint  az interneten található jó néhány marhaságból írt egy könyvet. A kiinduló könyvekben taglalt eredményeket írások értékét mind elveti itt -ott néhány dologgal azért egyetért. Mondanom se kell hogy internetes leleteit nem nevezte meg. A könyvek melyeket felsorolt, mindenki által olvasott, sőt jónéhányat magam is olvastam. Nem sok.Főleg két személyt pocskondiáz folyamatosan, fogalmam sincs mit vétettek neki. A neveket többségében nem a teljes formájukban hanem csak a vezeték nevekkel írja. Persze nem a tisztelet adás köntösében.
Azt mondanám olvassátok el xy , z című könyvét mert ilyen tömény ellenérzéssel a rovás írás iránt még nem találkoztam. Általánosít, és politikai nézetekkel akar felruházni minden egyes rovás szerelmest.
No ennyi. Akit érdekel mi ez a könyv, átküldöm privátban.






 Share/Bookmark

És eljutott Japánban (Nippon) a darum!!!!

Kaptam egy köszönő levelet, valamint egy fekete fehér fotót is dátummal feltüntetve arról a pillanatról amikor  darumat kitették!!

Cím:
Hiroshima peace memorial museum
1-2 Nakajina-cho , Naka -ku
Hiroshima city 730-0811 Japan




Rovas Szabvany betűkészlettel olvashatóak a Napló bejegyzések. (balról jobbra) Share/Bookmark

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *